Csapatunk RoBolyai névvel tizenharmadik helyezést ért el a Magyarok a marson alkalmazott mérnöki tudományok versenyén!

        Az idei verseny egy nagyon érdekes kihívás volt. Egy olyan robot megépítése volt a cél amelynek se keze se lába se kereke és nem is repül.

Csapatunk számára több szempontból is a tanulságok éve volt ez. Az első körben Első helyezésen osztozkottunk holt versenyben, 46 ponttal. A második forduló előtt tartott ebédszünetben a robot megállt és már nem hallgatott a varázspálcára. Három óra további küzdelem után már nem volt más út, fel kelett adnunk. A robot teljes mértékben mozgásképtelen lett.
        A hiba pontos oka ismeretlen, mivel 4 hónapon keresztül működött, kisebb-nagyobb hibákkal és itt érkeztünk el a tanulsághoz. A varázspálca és a robot közötti kommunikáció egy NRF 24L01 modullal történt. A kapcsolat nem a stabilitásáról volt híres eddig sem, viszont egy újraindítás mindíg megoldotta az adott hibát. A versenyre az érettségi miatt nagyon kevés időt tudtunk szánni, ezért elsiklottunk az internetes vélemények és a program hibái felett.
        A végleges leállás jelensége mögött kettő igazi beazonosítható ok lakozott, az első, hogy a programkód egy Arduino library-hoz írt rövid, egyszerű kód volt, amely több hibát is tartalmazott, például a rádiófrekvenciás csatorna állítási lehetőségének hiányát és a modul nem épp pontos inicializálását.
        A második hiba a kevésbé súlyos de megemlítésre méltó, az adott kommunikációs modulnak több fajtája is létezik. Amikor eldöntöttük, hogy a leg olcsóbbat használjuk, akkor még azt gondoltuk, hogy csak hatótávolságban van különbség a modulok között, azonban a verseny előtti napon olvastunk arról, hogy az olcsóbb modulok hiányosak alkatrészileg, ezért nagyon gyakori az instabilitás és akár a hirtelen tönkremenetel is.

        A két modul típus közötti különbség jól látható a képeken.

        A bal oldali, álltalunk használt modul sokkal kevesebb alkatrészt tartalmaz, mint a jobb oldali képen látható nagyobb hatótávolságú modulon.
        De ettől függetlenül az NRF modulok nem a megbízhatóságukról híresek, viszont ha mégis ennek a használatára van szükség, akkor mindenképpen ajánlott a külső antennás verziót használni, mivel sokkal stabilabban működik mint a kisméretű nagyon olcsó társai.


Köszönjük szépen a verseny színvonalas szervezését, és az érdekes küldetést.

A verseny honlapja: www.magyarokamarson.hu

Magyarok a Marson 2017,TIB-Robotics,RoBolyai